Nőkről, nemcsak nőknek!

Szerelmi horoszkóp NŐKRŐL

Játékos összeállításunkból kiderül - elsősorban a férfiak, fiúk számára -, hogy az egyes jegyek nőnemű képviselőivel való kapcsolatukban mi várható. Még a legtapasztaltabb férfiaknak is tartogathat meglepetéseket, de a nők is sokat tanulhatnak belőle saját magukról. Noha a kapcsolat alakulását illetően is ötleteket meríthetünk, mindazonáltal rajtunk és saját személyes horoszkópunkon múlik a kapcsolat alakulása.

forrás: szerelemnet
Kos   |   Bika   |   Ikrek   |   Rák   |   Oroszlán   |   Szűz
Mérleg   |   Skorpió   |   Nyilas   |   Bak   |   Vízöntő   |   Halak

  KOS    


(március 21. - április 20.)

A vagány, szabadlelkű nő

Ott érzi igazán magát jól, ahol éppen történnek a dolgok. A függetlenség és az önállóság erősítően hat az önérzetére. Szereti rátermettségét olyan körülmények között igazolni, ahol az improvizációs készségén sok múlik. De nemcsak emiatt jelent komoly kihívást sok férfi számára. Élvezi, hogy minden apróságban felveszi a versenyt a férfiakkal, sőt hivatásbeli, szakmai téren is, és meglehetősen gyakran lekörözi őket. Kissé akaratos természete és az új élmények iránti folytonos vágya arra sarkalja, hogy gátlástalanul az élvezeteknek éljen. Érdekli minden, ami új, izgalmas és mozgalmas, vagy amiért meg kell küzdeni. Az ilyen nőnek a szívét vagy rohammal lehet elnyerni, vagy sehogy. A romantikáról alkotott elképzelései kicsit a westernfilmekéhez hasonlít, ahol a főhős megverekszik, vagy merész kalandokba vág szíve hölgyéért, hogy bebizonyítsa szerelmét. Nem jutnak nála semmire a félénk, pipogya férfiak, de azok sem, akik nem tudják, mit akarnak. Minden porcikájában türelmetlen, és ha sok a tétovázás, elveszíti minden érdeklődését. Valószínűleg Kos-nők találták fel a hölgyválaszt, az epekedő várakozás és a szende odaadás nem az o műfaja.


  BIKA    


(április 21. - május 20.)

Az érzéki, hűséges társ

Állhatatos, érzéki és szentimentális, és ez mágnesként vonzhatja a férfiakat. A partnerkapcsolatban rendkívül fontos számára partnere testi jelenléte, mert a puszta szerelem és az üres levegő neki nem elég. Valósággal jelenléti kötelezettséget ír elő. Olyan férfit akar, aki kéznél van, akit megérinteni és érezni lehet. Nem érdekli az, ami elérhetetlen, távoli és bizonytalan, ezért nem szereti a térbeli és az időbeli távolságokat, és a futó kapcsolatoktól is elzárkózik. Ha felvállal egy kapcsolatot, akkor általában hosszú távra tervez. Érzéki, egyszerű, kiegyensúlyozott társra vágyik, mindig megalapozottan, tájékozódva választ. Kedveli a rendszeresített szokásokat, a hosszú távú tervezést és szereti biztosítani magát mindenki és minden ellen. Alapvető igénye, hogy a párkapcsolataiban minden áttekinthető legyen, ezért lelke mélyéből hűséges természetű. A szexet a maga természetes valójában szereti leginkább. Az erotikában is a telítettséget, a túláradást kedveli. De ezt nem szabadosságként éli ét, hanem meghittségként, és mély érzékisége is csak megfelelő atmoszférában bontakozik ki. Kimondottan érzéki természetű, és nyitott az élvezetek minden formájára.


  IKREK    


(május 21. - június 21.)

A jókedvű társ, remek beszélgetőpartner

A fantázia asszonya. Temperamentumára a könnyedség jellemző, a pillangóhoz hasonlít, ahogy kíváncsian ide-oda röpköd, mindent megfigyel a környezetében, és mindenről megvan a véleménye. Vele az együttélés csupa változatosság, mellette aztán semmiképpen sem lehet unatkozni. Mindig friss levegőt hoz a kapcsolatba. Nem csak jókat lehet vele beszélgetni, hanem az ötletekből is kifogyhatatlan azzal kapcsolatban, hogy mi mindent kellene még kipróbálni. Természetes kíváncsisága és rugalmassága együttesen azt eredményezi, hogy minden kísérletre kapható. Rajong az újdonság varázsáért, és szereti a változatosságot a párkapcsolat terén is. Szexualitása is inkább játékos kíváncsiság, rafinált szerető, mindig eszébe jut valami új, állandóan kísérletezget, és szereti a szóbeli erotikus megnyilvánulásokat. A fantáziák, a játékok életfontosságú szerepet játszanak tartós kapcsolataiban. Sokoldalúsága és változatosságra való igénye ellenére a szerelemben mégis el tudja kötelezni magát egy partner mellett.


  RÁK    


(június 22. - július 22.)

Az igazi családanya típusú feleség

Romantikus természetű no lévén nagyon szereti, ha fantáziadús udvarlással igyekeznek megnyerni a kegyeit. Idegenkedik a rövid távú kalandoktól, sokkal többre tartja az érzelmeken alapuló, meghitt és biztonságot nyújtó kapcsolatokat. Érzelmi életének központjában a családja áll. Szeretetét az otthonára összpontosítja, igyekszik a meleg otthon légkörét megteremteni, finom ételeket főzni és igyekszik kielégíteni partnere igényeit. A kommunikáció sokkal inkább emocionális, mint mentális szinten jelentkezik. A hűség és a bizalom alapvető értékeket jelentenek, mert ezek nélkül nem lehet jó egy kapcsolat. Ha megsértik érzéseit, hajlamos arra, hogy visszahúzódjon emocionálisan. Erős szentimentális szálakkal tud kötődni - még az egészen távoli múltbeli kapcsolataihoz is. Együtt élni vele leginkább édes kettesben lehet egy meghitt, kényelmes fészekben. Nagy szüksége van kedvese közellétére, és teljesen ki akarja sajátítani magának. Aki vele él, biztos lehet érzelmi kötődésében és ragaszkodásában. A párkapcsolatban számára éppen a védettség a legfontosabb, nem igyekszik külön mozgásteret kicsikarni magának. Meleg nőiessége akkor teljesedik ki, ha otthonosan, védettségben érzi magát.


  OROSZLÁN    


(július 23. - augusztus 22.)

A nagylelkű, szívélyes partner

Megnyerő modorával, sugárzó vonzerejével és kedvességével képes mindenkit levenni a lábáról. A szívét odaadó csodálattal lehet a leggyorsabban elnyerni. A partnerkapcsolatban rendkívül magasak az igényei és az elvárásai. Hűséges ahhoz a férfihoz, aki kitartóan csodálja őt, pajkos erotikája akkor ébred fel, ha érzi, hogy figyelnek rá, körüldongják, vagy főképp, ha csodálják. Rengeteget megtesz annak érdekében, hogy jó benyomást keltsen másokban. Énje meglehetősen sebezhető, hiszen elég magasra állítja azt a mércét, amelynek szeretne megfelelni. Érzékisége kreatív és játékos, de csak a neki tetsző miliőben bontakozik ki. A szerelemben nagyon fontosnak tartja a jó ízlést, jó modort és a stílust. De elmondható, hogy nagyon meleg szívű és romantikus. Áthatja a hűség és a becsület érzése, de ugyanakkor néha mégis elgyengülhet... Hiszen nehéz ellenállni a rajongó pillantásoknak! A stabil kapcsolatokat is megingathatja az, ha valamelyik fél büszkeségét sérelem éri, és - mivel nagyon fontos az, hogy meglegyen a kölcsönös rajongás - nem sok esély marad a kapcsolat megmentésére, ha az egyik fél megszűnik respektálni a másikat.


  SZŰZ    


(augusztus 23. - szeptember 22.)

A gyakorlatias, lelkiismeretes társ

Szívének elnyeréséhez némi kitartás kell és komoly szándék, mert csak így enged fel a tartózkodása. Nem érdeklik a futó kalandok. Az életrevalóság és a realitásérzék imponál neki. Emelkedett ideákra és ábrándkergetésre nem kíváncsi. Néha mintha túlzásba vinné a kritizálást, de ezzel inkább csak azt akarja világossá tenni, hogy nincsenek illúziói a szerelmet és a párkapcsolatot illetően. Mielőtt elkötelezné magát, először gondosan megvizsgálja, hogy a kapcsolat kiállja-e a mindennapok próbáját, és a kritikus helyzetekben is tartósnak bizonyul-e. Másokhoz képest talán hosszabb ideig szokott mérlegelni, de ha egyszer már meghozta a döntését, ahhoz ragaszkodik. Igaz és hűséges társnak bizonyul, aki kész a közös úton következetesen végigmenni, és minden további nélkül hajlandó az igényeit a minimumra leszorítani. Számára az erotika a mindennapok természetes része, ilyenformán a vágya olyan pillanatokban is fellobog, amikor másnak eszébe sem jutna. Jellemző rá az érzékiség, de emellett hajlamos arra is, hogy túlságosan kritikus legyen saját magával és partnerével szemben is. Meg kell tanulnia a segítő, javító szándékú kritika gyakorlását. És türelmesebbnek kellene lennie szerelme hibáit illetően.


  MÉRLEG    


(szeptember 23. - október 22.)

A kiegyensúlyozott, kedves partner

Mindent kedvel, ami esztétikus, így szívét is az nyerheti el, aki kulturáltan és stílusosan udvarol. Szereti, ha bókolnak neki, és kellemes környezetben kényeztetik. Vidám és kiegyensúlyozott természete van; arra törekszik, hogy megteremtse a harmóniát kapcsolataiban. Természetes érdeklődést mutat mások iránt, de elvárja, hogy ez kölcsönös legyen; mert nem tud elfogadni egy olyan kapcsolatot, amelyből már kihűlt a románc - viszont képes arra, hogy újra megteremtse a szerelem feltételeit. Szívének megnyeréséhez a jó modoron kívül az is kell, hogy, hogy a férfi jól nézzen ki. Mély benyomást gyakorol rá az ápolt külső, a kifogástalan udvariasság és a belülről fakadó elegáns stílus. A nyers férfiasság viszont taszítja, a durva közeledést egyenesen sokkolónak érzi. Kellemes, fesztelen és meghitt vele az együttélés. A szerelmet egyfajta művészetként fogja fel, amely semmiképpen sem lehet egyetlen ember alkotása. Ezért hát mindig az együttlét harmóniájának fokozására törekszik. Az egyedüllétet valószínűleg nehezen viseli, a partner jelenléte annyira fontos neki, mint a levegő, amit belélegez. A kapcsolatok iránti igénye azonban nem jelenti azt, hogy egyéniségét feloldaná másokban.


  SKORPIÓ    


(október 23. - november 22.)

A szenvedélyes végzet asszonya

Élénk és meglehetősen kiismerhetetlen személyisége van, és hisz a mély érzelmi kötődések erejében. Mélyen szeret, és hasonló intenzitást vár el partnerétől is. Aki beférkőzik a kegyeibe, az valami egészen szokatlan élményre készüljön fel. Az élmény varázslatos, misztikus, szóval mindenképpen extrém lesz, csak éppen ártatlanság vagy egyéb hasonló nem várható tőle. Szerelme tűz és víz egyszerre, a tabuk határán, és ez is fokozza mágikus kisugárzását. Szereti a titokzatos, végzetes nőt, a �femme fatale�-t játszani. Akinek megvan hozzá a bátorsága, vagy egészen megnyeri, vagy teljesen felsül nála. Középút ebben sincs, hiszen a félmegoldásoktól idegenkedik, szenvedélye csak teljes erővel képes lobogni. Egyéniségének ereje nagyon vonzóvá teszi, de egyúttal éppen miatta olyan kiszámíthatatlan. Hétköznapi férfinak beletörik a bicskája. Természetesen nem mindenki tud lépést tartani az ilyen szenvedélyességgel, ezért aztán gyakran problémák jelentkezhetnek a szerelemben. Ha szakításra kerül a sor, a szó szoros értelmében a poklokig zuhan. Összeomlás után viszont regeneráló energia keletkezik benne, erőre kap, és annál határozottabban nyomul fel a mélységekből.


  NYILAS    


(november 23 - december 21.)

A nyitott, optimista társ

Öntudatos, megnyerő személyisége mélyén gyermekien idealista szív rejtőzik. A párkapcsolattól a közös hétköznapi küszködésnél sokkal többet vár. Nagyon fontos neki, hogy lehessen a világról vagy esetleg Istenről beszélgetni, sok országban sok nyelven közös ismerősöket szerezni, vagy hogy legyen kivel együtt közösen keresni az élet értelmét. Szeret mindent, ami magasabb rendű, legyen az akár egy hangulat, valamilyen szaktudás, társadalmi eszme vagy hivatali pozíció. A közös tervezgetések és ábrándozások, vagy egyszerűen csak a lehetőségekkel űzött játékok tartják benne elevenen a szerelmet. A nagyszabású tervekből annyi mindenképpen megvalósul, hogy a közben adódó alkalmakat mind kihasználja egyéniségének további kibontakoztatására. Önzetlen szerető, aki kíváncsi partnere fantáziáira, és nagy hangsúlyt fektet rá, hogy azok maradéktalanul megvalósuljanak. Noha nagyon is lojális, az örök hűség szobrát valószínűleg nem róla mintázták. Amíg a nagyvonalúság és egymás kölcsönös támogatása jelen van a kapcsolatban, hu marad partneréhez. Ha viszont úgy érzi, hogy nem ismerik el értékeit, azonnal eltávolodik.


  BAK    



(december 22 - január 20.)

A megbízható, kötelességtudó partner

Önmagával szemben nagyon igényes, és ugyanilyen magas elvárásokat támaszt másokkal szemben is. A tartós, stabil kapcsolat sokkal többet jelent számára, mint egy izgalmas, rövid flört. Vérmérsékletére a nyugodt visszafogottság jellemző. Csak hosszabb idő eltelte után mutatja ki érzelmeit, és csak ott nyílik meg, ahol biztonságban érzi magát. Lelke mélye egy zárva tartott szobára hasonlít, ahová csak nagyon kevés kiválasztott léphet be. A tartózkodás mögött hűséges, a külszínnél sokkal lágyabb lélek rejtőzik. Komolykodó életfelfogása munkamániához vezethet, de akár derűs elégedettséghez is. Ez utóbbi főleg akkor alakul ki, ha megőrzi humorát, és megtanul önmagán nevetni. A szívét elnyerni olyan, mint a hegymászás - hosszú, göröngyös és fárasztó az út, sok türelem és kitartás kell hozzá. Aki nem kedvetlenedik el, azt viszont az örök hűség várja. Őszinte és természetes érzékisége ugyan csak lassan bontakozik ki, viszont mély és állhatatos. Bár takarékosan bánik a szerelmi fogadalmakkal, számára az adott szó szent. Ha egyszer elkötelezte magát valaki mellett, lehet számítani a hűségére és becsületességére.


  VÍZÖNTŐ    


(január 21 - február 18.)

Az eredeti és toleráns barátnő

Szerelmi kapcsolatainak kulcsszava a szabadság. Tele van ötlettel, eredetiséggel, ezért vele a kapcsolat soha nem lesz unalmas, egyhangú. Rendkívül nagy szabadságigénye van. Független természete nem bírja elviselni a birtokló ragaszkodást, s mivel partnere számára meghagyja azt a teret, ami engedi őt kibontakozni, cserébe o is elvárja, hogy hasonló tiszteletben tartsák térigényét. Vele élni csillogó és izgalmas. Mer más lenni, mint az átlag, így a párkapcsolat vele szikrázóan vidám és lendületes együttlét. Aki összeáll vele, az legyen minél kiegyensúlyozottabb, rugalmasabb és türelmesebb, mert csak így bírja elviselni hirtelenségét, szüntelen variálási vágyát és újabbnál újabb meglepetéseit. A megrögzült szokás és az egyhangú hétköznapiság nem szerepel a szótárában. Egy kapcsolatban az a legfontosabb számára, hogy az az önkéntességen és az egyenjogúságon alapuljon. Nem szereti, ha fojtogatva érzi magát egy kapcsolat miatt. De néha meglehetősen hűvös és érzelmileg távolságtartó viselkedést mutat, ami miatt könnyen elidegenítheti partnerét.


  HALAK    


(február 19 - március 20.)

Az érzékeny, együttérző nő

Érzékeny, jószívű, gondoskodó személyiségének elsősorban lelki társra van szüksége. Vele élni csodálatos és csodaszerű. Hosszú évek után is titokzatos marad partnere számára. Belevarázsolja a hétköznapokba a világ teljességét, rejtelmes összefüggéseket tár fel, és megtanít mindenkit meglátni a láthatatlant. Rendkívüli érzékenysége révén képes ráébreszteni másokat olyan érzelmeikre, melyekről addig fogalmuk sem volt. A párkapcsolatban legfőképp a támaszt kívánja megtalálni, mert amíg egyedül van, ebben szenved hiányt. Mint egy kifinomult szeizmográf, olyan érzékenyen fogja fel a külvilágból érkező jeleket, és így különleges érzéke van a megfelelő időpontok eltalálásához. Rendkívül érzékenyen reagál a romantikus eseményekre. Rendkívül romantikus no, aki bármilyen áldozatra képes lenne az igaz szerelemért. Magába a szerelembe szerelmes, emiatt azonban sok csalódás érheti kapcsolataiban, hiszen hajlamos arra, hogy olyan tulajdonságokkal ruházza fel partnerét, amelyekkel valójában o nem rendelkezik. Ugyanakkor igazán jószívű, és többnyire hajlandó áldozatot hozni szerelméért. Akkor is képes fenntartani egy románcot, amikor nincs sok minden, amibe kapaszkodhatna. Meghozza a szerelmet azoknak az embereknek az életébe, akik egyedül nem tudnák azt megtalálni.


Startlap ajánlat: http://aszcendens.lap.hu »


  KAPCSOLÓDÓ CIKKEK  
Sorselemzés, kártyajóslás