Kínai horoszkóp

Bíborcsillag horoszkóp - Rólad szól!

Fogantatási Naptár

Fogantatási horoszkóp

Rendezvényekre

Különleges jósdák, egyedi programok

Asztro-coach

Válaszd a jövőt! A sikerkulcs benned van!

Napi Tarot Üzenet

Minden napi Tarot

üzeneted - katt ide!

Bonyolult az életed? Lehet, hogy a neved miatt?

Rendezvényekre kell egy jósda!

Csupán néhány programötlet a 200-ból:

Ismerje meg további ötleteinket! Családi nap, céges rendezvények, privát partyk, bálok? 17 évnyi tapasztalat, megújuló ötletek, ingyenes dekoráció!

Holdnaptár

4 magyar zseni a barátságról

Közzétéve: 2017. 10. 06. Írta: Göncölszekér Fogadó nyomán
Értékelés
Ez a cikk 70 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hogyan vélekedik a barátságról Szepes Mária, Grandpierre Attila, Márai Sándor vagy éppen Hamvas Béla? Mi is a barátság? Õk elmondják most neked!

I. Szepes Mária: a barátság mágiája (részletek)

Aki barátságra szomjazik, annak először jó baráttá kell válnia a barátság fogalmának legmagasabb értelmében. Mert amit az emberek általában barátságnak neveznek, az rendszerint nem egyéb átmeneti cinkosságnál, s csaknem minden esetben egyensúlytalan érdekkapcsolatokat rejt akkor is, he nem pusztán anyagi érdekről van szó.

Úgynevezett barátságok egész skáláját végigtanulmányozva alig találunk egyet is közülük, amelynek ne valamely hevenyészett benső vagy külső aktualitás adná a kötőanyagát. S ha ez elenyészik, a barátság is szétbomlik, rögzíthetetlenül szétúszik az időben.

Gyermekkori pajtásságaink, forrongó, ifjú szellemünk társai, érzelmi életünk kibicei, utat kereső gondolataink visszhangzói vagy megtermékenyítői sorra elmerülnek a múltba, velük való kapcsolatunk sokszor érthetetlenül megmérgeződött, esetleg kényelmetlenné vált, mint a kinőtt ruha. Régi szavakkal szólítjuk e kísérteteket, de a közös szavak is kiszáradt, hervadt faleveleknek tűnnek.

A nagy, időálló barátságok éppolyan ritkák, mint az egész életre szóló szerelmek. Az adottságoknak ugyanolyan különleges találkozása szükséges hozzá. A különféle társulások, amelyekre a barátság elnevezést aggatják, az emberi együttélés konfliktusainak bonyolításához szükségesek, s a szolidaritás törvényét teljesítik be. Mert míg a ritka nagy barátságoknál mindkét fél ad és kap, addig e társulások rendszerint olyan egymásra utaltságon alapulnak, amelyekben gyengeségek keresnek támaszt, hátteret, igazolást a másikban. ...

A barát legmélyebb értelmében annyit jelent, hogy nem ellenfél. Valaki, aki e harcos világ örvényén kívül, a csillagok háborújának ütközetei fölött kibékült velünk. Nem pusztán szövetséges egy-egy szerencsés aspektus kegyelme folytán, mert a szövetségből, a kettő fejlődésének valamely más pontján, újra ellenség válhatik. A baráti kapcsolat lényege: a tat tuam asi. Előfeltétele az, hogy ne a hús érdekeinek pillanatnyi aktualitásán vagy az érzelemvilág átmeneti hiányérzetein, hanem az   i d e á k   bázisán épüljön. Egyedül a közös szellemi érdeklődés az, amely a földi érdekeknél sokkal távolabbra: végtelen perspektívák felé mutat. Az ilyenfajta barátságot elixír tartja életben. Nem öregszik. Nem hervad. Az ember legmisztikusabb, de legerősebb igényét teljesíti: feloldja benne a magány halálos nyavalyáját. Az ilyenfajta egyesülés és megosztódás nem a görcsös összefonódás és csömörös széthullás ritmusát rejti, hanem a szenvedély nélküli egymásba nyugvás békéjét. Barát az, akinek megmutatkozunk, akinek részvevő érdeklődése hozzásegít bennünket ahhoz, hogy legkibeszélhetetlenebb dolgainkat megfogalmazzuk, s általa megszabaduljunk a szavaktól, amelyek nehezek, mint a kövek. Barát az, akinek segítségével megszabadulunk az önmagunkat marcangoló gondolatoktól.

A barátságnak e magas eleme nélkül azonban a leghalálosabb szerelem sem maradhat tartós, mert a közös érdeklődés, a fizikai céloknál sokkal emelkedettebb ideálok jelentik mindenféle emberi kapcsolat mágikus kötőanyagát. De az értékes barátságnak, éppúgy, mint a szerelemnek, házasságnak, rokonokkal, üzlettársakkal, kollégákkal, feljebbvalókkal és alárendeltekkel való viszonylatnak, megvannak a feltételei és benső törvényei, amelyeket nem tanácsos figyelmen kívül hagyni. Kiindulásunk az volt, hogy aki barátságra szomjazik, annak először jó baráttá kell válnia. Óhaja, törekvése irányába neki magának kell kiárasztania azokat a hívójeleket, amelyek a rokon rezgésű társat megidézik. Ha a kapcsolat létrejött, konzerválása nagy áldozatkészséget, tapintatot és mértéktartást igényel. Éppen ezért néhány axiómában megkíséreljük összefoglalni azokat a hibákat, amelyeket sem barátságban, sem szerelemben, sem házasságban nem szabad elkövetnünk akkor, ha azt akarjuk, hogy a másikkal való viszonyunk kiegyensúlyozott, mindkét félre egyformán inspiratív maradjon mindaddig, amíg élünk.

1) Soha ne engedjünk a csábításnak, hogy az együttlétek idejét egyedül saját ügyeinkkel töltsük ki, még akkor sem, ha társunk gyöngéd figyelme és önzetlen érdeklődése erre ösztönöz bennünket!

2) A létrejött viszonylatot ne tekintsük csereüzletnek, amelyben mi áldozatokat hozunk ugyan, figyelmet, gyöngédséget adunk, de ennek ellenértékét a legmagasabb árfolyamon megköveteljük. (Jegyezzük meg, hogy minden követelés ellenkezést szül. Minden birtoklás, kisajátítás a diktatúra egy formája, amelynek forradalom vet véget.)

3) Ne terheljük túl barátságunkat egyoldalú szívességekkel!

4) Mindenfajta versengés és közös anyagi érdek veszélyes tűzpróbái a barátságnak. (Azt tedd a másiknak, amit magadnak kívánsz.)

5) Tempírozzuk fizikai együttlétünket! (A túl gyakori és túl hosszas együttlétek dogmatizálják, egészségtelenül összefüllesztik, végül felőrlik a barátságot. Minden véglet ellentétébe lendül át.)

6) Ne éljünk vissza a barátság adta jogunkkal egy úgynevezett "őszinte kritikát" illetően!

7) Barátunk magatartását illetően ne állítsunk fel olyan erkölcsi szabályokat, amelyeket az karakteréből folyóan nem tud teljesíteni!

8) Barátságunkat ne tegyük összeesküvéssé az egész világ ellen! (A barátság örök elixírjét egyedül olyan szövetség termeli ki, amely mások szolgálatára, pozitív célok érdekében kötődik.)

9) A barátság tartalma határozza meg tartalmát. (Vigyázzunk, miféle témák és inspirációk töltik ki barátainkkal való együttlétünk idejét.)

10) A barátság célja az adás öröme. Az áldozat önfeladás, önfeláldozás. Ugyanúgy, ahogy a transzcendens fejlődés célja egyedül a Mű, nem pedig a gyümölcse, az én előtt a Te.


II. Grandpierre Attila: a barátságról

(Az élet csodáinak felfedezése és a természetes közösségek - részlet)
 

Részemről azt javaslom, hogy mindenki vegye komolyan baráti köreit. A baráti körök ugyanis nemcsak arra valók, hogy a felelőtlen társadalom eszméi körül vigadozzanak. Baráti köreink többek annál, hogy a mai fordított értékrendű, fordított megbecsülést kifejező társadalmi berendezkedést kiszolgáló nézetek szempontjait átvegyék, és ennek adjanak életet. Baráti köreink többek annál, mint hogy csakis belenyugvással alkalmazkodjanak a mai viszonyokhoz. Az emberi kapcsolatok, a személyes érdeklődés mélyebb annál, minthogy megmaradjon a külsődlegességben, a külső hatások átvételében és belsővé tételében. Az emberi kapcsolatok igazi belsőségességüket személyes, életfontosságú belső érzékelésünkből merítik. Az élet élménye, az ember szeretete, a külső és belső Természet szerelmes átélése, átélésének nemessége felemelő érzés. Legjobb meggyőződéseink, legszebb érzéseink kikívánkoznak, az öröm természetes módon arra hajt bennünket, hogy megosszuk örömünket másokkal. Többet kéne törődnünk örömteli beszélgetéseinkkel, távlatokra eszmélő emberi mivoltunk megnyilatkozásaival. Érdemes lenne ilyen élményeinket megőrizni, akár fel is jegyezni őket későbbi életünk számára, hogy minél kevésbé enyésszen el az idő múlásával. Azt hiszem, összes életreszóló élményünket, gondolatunkat, érzésünket meg kell ajándékoznunk figyelmünkkel. Különösen azokat jó figyelmünkben megőriznünk, amik megvilágító erejűek, amik fontosak, hasznosak lehetnek a jövőben, ezeket jó és fontos éltetnünk, követnünk, fontos, hogy jelentésüket keressük és megtaláljuk. Érdemes életreszóló élményeinknek megadni életreszóló erejét, hiszen ezt csak mi adhatjuk meg nekik, csak a mi életadó erőnk viheti át őket a jövőbe, saját jövőnkbe és gyermekeink életébe. Érdemes összegyűjtenünk életreszóló élményeinket. Talán mindannyian tartozunk azzal magunknak, életünknek, életadó tényezőinknek, hogy törődjünk önmagunkkal, önmagunk legszebb, legnemesebb érzéseivel, drámai felismeréseivel. Ne csak a külvilággal törődjünk! Ne essünk foglyul a külső csatatéren, ne áldozzuk fel életünket a külső erők kénye-kedvére. Nem erre születtünk.

Mindannyiunkban él egy természetes érdeklődés életünk szépsége, jó érzése felől, mintha hallottunk volna erről valamit harangozni egykor, valamikor, fiatal korunkban, gyermekkorunkban, gyermeki eszmélésünkkor, amikor még nem annyira az elidegenítő társadalom, mint inkább az élet-szerető család légkörében cseperedtünk fel. Mindannyiunk felelőssége, hogy megőrizzük ezt a természetes érdeklődést életünk eredeti szépsége, jósága iránt, és a felnőtté válás során megtanuljuk ezeket az eszméinket megvédeni és érvényre juttatni. Ha nem megy egyedül, majd megy segítséggel, majd megy közösen. Az országos szintű pusztítással nem vehetjük fel egymagunkban a küzdelmet. Össze kell fognunk. Baráti köreinkben nyilván sokan foglalkozunk ilyen gondolatokkal. Azt javaslom, foglalkozzunk még többet életreszóló eszméinkkel, próbáljunk kialakítani erről egy képet baráti köreinkben is. Talán baráti köreink képesek túljutni sokszor esetleges mivoltukon, és olyan belső megbecsülést, figyelmet kiváltani, ami őket éretté, érettebbé teheti, olyanná, ami valódi segítséget ad számunkra életünk alapvető kérdéseiben. Hiszen a barát eleve jóbarát, eleve jóságra születik. A jó barát nem hagyhat minket segítség nélkül, és mi sem hagyhatjuk jóbarátainkat segítség nélkül. Ahhoz, hogy valóban jók lehessünk, ahhoz viszont foglalkoznunk kell barátunkkal, barátunk sorsával, és a mi sorsunkkal is, annál is inkább, mert a barátok sorsa már magától a barátságtól is közösebbé válik.

Azt gondolom, hogy a baráti körök egy jó része a természetes érdeklődés alapján jön létre. Akiket hasonló kérdések izgatnak, azok szeretnek egymással beszélgetni. Az emberek pedig igencsak szeretnek egymással beszélgetni. Így szükségképpen társra kell találjanak, beszélgető-társra. Amikor a beszélgetés során fény derül az érdeklődés közös, belső szálaira, és ez együtt-rezdülés elér egy átfogó, meghatározó élményű szintet, létrejöhet a barátság. Amikor a baráti érzés elmélyül, alkalmassá válhat egymás életének kölcsönös megvilágítására, segítésére, jobbra fordítására. A barátság léte, maga az, hogy természet szerint, természetes módon létezik barátság, emberi mivoltunkból fakadóan, bizonyítja, hogy bennünk egy olyan természetes érdeklődés munkál, ami az egymásra-utaltság szépségének, jobbító, nemesítő célra valóságának érvényre jutását segíti. A barátság egyetemes léte az emberi természet nemes és közösségi távlatainak valóságát tanúsítja. A Természet tehát gondoskodik arról, hogy ne maradjunk egyedül, érzésvilágaink legalább néhány emberrel összeérjenek.

Azt gondolom, meg kéne becsüljük a Természettől kapott baráti érzést, és mintegy gondolatban érzékelnünk kell a Természet iránt is egy baráti érzést, magáért azért is, hogy a barátság nemesítő eszméjével megajándékoz bennünket. De nem lehetünk pusztán olyan lények, akik csak kapni szeretnek, adni nem. Nem követelhetjük az ajándékot akkor, ha mi magunk nem viszonozzuk azt a magunk módján. Ha nem érezzük azt, hogy viszonzással tartozunk mindazért a szépért és jóért, amit az élettől, a barátságtól kapunk, életünk és barátságunk előbb-utóbb megromlik, megkeseredik, már csak azért is, mert ilyen esetben figyelmünk is meggyengül barátunk iránt, és ezt barátunk bizonyára előbb-utóbb megérzi, és eltávolodik tőlünk. Ha képesek vagyunk felfogni, hogy a barátság nemesítő, szépségre, jóságra, vidámságra, örömre született eszméjét a Természettől kaptuk, akkor, ha munkál bennünk a baráti érzés, felmerülhet a viszonzás kérdése. Azt gondolom, úgy viszonozhatjuk a Természet nemes, baráti érzéssel táplálását, ha mi magunk is nemes és baráti érzéseket táplálunk az iránt a Természet iránt, akitől a barátság felé indíttatást ajándékba kaptuk. Azt gondolom, hogy élnünk kell a Természettől kapott érzésvilágunkkal, elménkkel, értelmünkkel, és emberi módon meg kell érlelnünk érzésvilágunkat, gondolatainkat, és ha ezt megtesszük, azzal kicsit viszonoztuk is a Természetnek ajándékait. És ha a természet a baráti kapcsolatokba, baráti körökbe vonz, és ezt felismerjük, kereshetjük e vonzás természeti és emberi értelmét. Miért teszi ezt a Természet? Miért vonz bennünket barátságok létesítésére, ápolására, baráti körök létesítésére? Úgy gondolom, hogy folytatva a Természet gondolatmenetét, nekünk, érlelődő embereknek az a feladatunk, hogy emberi mivoltunkkal még átfogóbb emberi közösségeket hozzunk létre a természetes érdeklődés alapján. Olyan természetes közösségeket, amelyek fő feladata a bennünk élő természetes érdeklődés követése és társasági megvitatása, közösségi megvilágítása és továbbvitele. A közösségi visszajelzések ugyanis rendkívüli mértékben alkalmasak egymás megerősítésére, véleményünk megvilágítására, tisztázására és megerősítésére. Ilyenkor érezhetjük azt, hogy legbensőbb érdeklődésünkkel, indíttatásainkkal nem vagyunk egyedül, és ez felemelő élmény, sőt több ennél: segítő, élet-segítő, élet-kibontakoztatóan csodálatos, távlatokat nyitó élmény.


Márai Sándor: A barátságról

Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől,
túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.

Montaigne, mikor eltűnődött az érzés fölött, mely La Boétie-hez fűzte, ezt mondotta: „Barátok voltunk... Mert ő volt ő, s mert én voltam én.” Ez felette pontos. S Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: „Aki barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát.” Ez a megállapítás több is, mint pontosság: ez már az igazság. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.

(Forrás: Márai Sándor: Füveskönyv)


Hamvas Béla: A barátság

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.

A közösséghez legalább három ember kell. De ahol hárman vannak, onnan Philia már eltávozik. Az Én és a Te kettő. Mindig csak kettő. Eggyel több, mint amikor az ember egyedül van, eggyel kevesebb, mint amikor az ember közösségben van. Az Én-Te kapcsolata külön egzisztenciális kör: az individuum és a kollektívum között a lét sajátos köre. A magány és a közösség között. Az egyedüllét és a sokaság között. Az Egy és a Három között. Ez a kettő a Philia világhelye.

A barátság a létnek az a köre, ahol az Én is megmarad, a közösség is teljesül és tovább él érintetlenül, de a kettő között és a kettőtől függetlenül a létnek teljesen új, sem az egyikből, sem a másikból le nem vezethető, harmadik lehetősége támad. Új létforma nyílik meg. Ez a barátság.

A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz, a barátság titka, hogy az egyből kettő. Ezért a szerelem fordított barátság, úgy, hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.

A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos. De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója. A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet; a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellem világa; a játék az, hogy oly vidáman játszom vele, mint a gyermek; az intim az, hogy feltárom magam.

Ebben a mélységben csend van, zavartalan nyugalom, és mozdulatlan béke. Ez az idill világa. Ez az aranykor. Ami a szerelemben csak ritkán, pillanatokra teljesül, a határtalan megnyugvásból kiragyogó boldogság: az a barátságban állandóan jelen van. (...) A barátság azzal kezdődik, hogy mind a ketten az idillbe lépnek. S itt nincs szükség vágyra, kívánságra, erőre, küzdelemre, az idill nem ismer hiányt és minden szenvedélyt kielégít. Ezért a barátság mélyebben van, mint a szeretet, és mélyebben, mint a szerelem.

Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté. A szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza. A barátság maga ez a poétikus kapcsolat. És a verseket nem írjuk, hanem éljük.

Bezárás