Húzz gúnyát magadra babám!
Közzétéve: 2021. 01. 05. Írta: Ezoterikus.hu
A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban éppúgy, mint más európai népeknél, a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak.
A XVI–XVII. században falu, város és a királyi udvar egyaránt álarcot öltött farsangkor, és úgy szórakozott. Nagy farsangolás folyt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is, egészen a mohácsi ütközetig. 1525-ben húshagyókedden álarcos menet jelent meg az udvarban, melyben elefánt is szerepelt. Maga II. Lajos is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg az ünnepségeken. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek s a Húsételek tréfás küzdelmét is. E tréfás küzdelmet sok európai nép megszemélyesítve adta elő. Erdélyben még századunkban is említik a szalmabábokkal eljátszott tréfás viadalt.
Farsangi álarcos alakoskodást napjainkig is találunk a magyar falvakban. Míg egyes európai népeknél a farsangi maszkok nagy tömegben, csoportosan vonulnak fel, hazánkban jobban kedvelik a kisebb álarcos csoportok játékát.
(részlet: Dömötör Tekla, Magyar népszokások c. művéből)
A vízkeresztet követő vasárnapokat az Érdy-kódex így nevezi meg: első menyegzős vasárnap, másod menyegzős vasárnap, harmad menyegzős vasárnap, meg a többi, vagyis amikor az Egyház nem tiltja a menyegzőket. Ezeket természetesen nem ezeken az Úrnak szentelt vasárnapokon tartották, de a szószékről ilyenkor hirdette ki a pap a házasulandókat. Ezzel meg is könnyítette a híveknek az időbeli tájékozódást. Ennek maradványa, hogy a szegedi, továbbá a kalocsai nép hagyományosan így nevezi meg a farsang vasárnapjait: első vasárnap, második vasárnap, harmadik vasárnap, meg a többi. Az utolsó a farsangvasárnap, húshagyóvasárnap, amelyről majd bővebben is szólunk.
(részlet: Bálint Sándor, Ünnepi kalendárium c. művéből)
