Kínai horoszkóp

Bíborcsillag horoszkóp - Rólad szól!

Fogantatási Naptár

Fogantatási horoszkóp

Rendezvényekre

Különleges jósdák, egyedi programok

Asztro-coach

Válaszd a jövőt! A sikerkulcs benned van!

Két Ösvény Tarot

Napi Tarot üzenetek - katt ide!

Végig tudtad... - vagy csak hiszed? Az önbecsapás művészete

Közzétéve: 2019. 10. 05. Írta: forrás: Medipress
Értékelés

A második szűrővizsgálaton megjelenő daganat. A könyvelésen dolgozó fickó, aki titokban elsikkasztotta a vállalat pénzét. Minden esetben más a téma, mégis újra meg újra ugyanazt ismételgetjük magunknak: „Végig tudtam.”

 
Csak az a baj, hogy általában nem tudtuk végig, csak úgy érezzük, mintha tudtuk volna. Az „utólagos éleslátásként” (az angol szakirodalomban hindsight bias-ként) ismert jelenség az egyik legszélesebb körben vizsgált döntési csapdának számít, amelyet az orvosi diagnosztizálástól a politikáig az élet legkülönbözőbb területein dokumentáltak.

A Perspectives on Psychological Science szeptemberi számában közölt tanulmányukban Neal Roese, a Northwestern Egyetem, és Kathleen Vohs, a Minnesotai Egyetem pszichológusai a korábbi kutatások elemzésével azokat a tényezőket vették sorra, amelyek hajlamosítanak bennünket a jelenségre, és olyan módszereket próbáltak azonosítani, amelyekkel harcolhatunk ellene. Roese és Vohs azt állítja, hogy az utólagos éleslátás három egymásra épülő rétegből épül fel az alapvető memóriafolyamatoktól a következtetés és hit magasabb szintjéig. Az utólagos éleslátás első szintje, a memóriatorzulás abból áll, hogy rosszul emlékezünk egy korábbi véleményre vagy ítéletre („Mondtam, hogy ez fog történni”). A második szint, az elkerülhetetlenség azon alapul, hogy azt hisszük, az esemény elkerülhetetlen („Meg kellett történnie”). A harmadik szint, az előreláthatóság pedig arról a hitünkről szól, hogy előre láttuk az eseményt („Tudtam, hogy ez fog történni”).

Az utólagos éleslátásra való hajlamunkat bizonyos tényezők erősítik. A kutatások azt mutatják, hogy szelektív módon hívjuk elő azokat az információkat, amelyek megerősítik, amit igaznak vélünk, és olyan elbeszélést próbálunk létrehozni, amely az információink alapján logikusnak tűnik. Amikor könnyű létrehozni az elbeszélést, ezt úgy értelmezzük, hogy az eredmény előre látható volt. Más kutatások arra utalnak, hogy szükségünk van egyfajta lezárásra, ami arra ösztönöz bennünket, hogy a világot rendezettnek és megjósolhatónak lássuk, és mindent megteszünk azért, hogy pozitív színben tüntessük fel önmagunkat. Végül pedig az utólagos éleslátás azért is számít sokat, mert akadályozza azt, hogy múltbeli tapasztalatainkból tanulhassunk. „Ha valaki úgy érzi, hogy mindig tudta, nem fogja megvizsgálni, valójában miért következett be az esemény” – magyarázza Roese. „Néha még az érett döntéshozókat is nehéz meggyőzni arról, hogy áldozatul eshetnek az utólagos éleslátásnak.”

Mit tehetünk azonban ellene? Roese és Vohs úgy véli, bizonyos esetekben hatékonyan meg lehet előzni ezt a gondolkodásbeli hibát azzal, ha fordított módon próbálunk gondolni. Amikor olyan eredményeket próbálunk végiggondolni és megmagyarázni, amelyek nem is történtek meg, ellensúlyozzuk szokásos hajlamunkat arra, hogy elvessük azokat az információkat, amelyek nem illenek az elbeszélésünkbe. Ennek köszönhetően sokkal árnyaltabb képet kaphatunk az események ok-okozati láncolatáról.